A Nemzetközi Mixerszövetség (IBA) rögzítette mintegy félszáz koktél receptúráját. E klasszikusokat azóta a világ minden bárjában ennek megfelelően illendő elkészíteni. (A Mr. Mixerben *-gal jelöltük az e standardnak megfelelő koktélokat.)
A szövetség évtizedek óta szervez világbajnokságokat is, ahol az eredeti kreációk az "IBA - az év koktélja" vagy az "IBA - az év long drinkje" címet nyerhetik el. A három kategória - a vacsora előtti (azaz száraz és félszáraz) koktélok, a vacsora utáni (tehát édes) koktélok, valamint a long drinkek - közül minden évben kiválasztanak egyet, s csak abban folyik a küzdelem. Bár a koktélok világában aligha vannak örökérvényű törvények, e verseny szabályai tekinthetők általános vezérfonalnak is.
Így például egyetlen ital alapja (alkoholos része) sem haladhatja meg a 7 centilitert (ezen belül a vacsora előttiekben nem lehet több 2 centiliternél az édesített összetevők mennyisége). Minden kreációnak tartalmaznia kell legalább egy alkoholos elemet, de az egyik sem állhat ötnél több alkotóból, még akkor sem, ha az csak egy-két csepp hozzáadását jelentené. A versenyzők alkoholos összetevőt csak a szponzorált italok közül választhatnak, míg gyümölcsleveket, vizeket, alkoholmentes mixeket, keserűket, friss tojást, valamint a tejtermékek közül tejet és tejszínt szabadon használhatnak.
A díszítés elkészítésére 15 perc áll a rendelkezésükre.
Ehhez ehető gyümölcsöket, zöldségeket, fűszereket korlátozás nélkül használhatnak,
de tilos az ételszínezékek és egyéb mesterséges összetevők alkalmazása. (Az is
tilos, hogy a díszítés elemeit felismerhető jelekké rendezzék össze.) Egyébként a
versenyen használt koktélpoharak 9 cl, míg a long drinkesek 30 cl űrtartalmúak.
Ez a lap a Mr. Mixer oldala. Gazda: csomópont. Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban! |